| |
Évértékelő értekezletre és tűzoltó gépjárművek ünnepélyes átadására
került sor az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A rendezvényen
jelen volt és beszédet mondott Varga Zoltán önkormányzati miniszter.
Varga Zoltán, önkormányzati miniszter beszédében az idei esztendő
egyik legfontosabb feladatának a működőképesség fenntartását határozta
meg a szigorú takarékosság mellett. A miniszter hangsúlyozta, a takarékossági
szempontok azonban mégsem írhatják felül a biztonság jogát és követelményét.
Varga Zoltán kijelentette, hogy bár az ország a válság miatt sok területen
kényszerült lemondásra, a tűzoltóságok technikai fejlesztése tovább folyik.
Ennek egyik mozzanataként e napon Miskolc, Mosonmagyaróvár, Szeged,
Szentendre hivatásos önkormányzati tűzoltóságai, továbbá a Katasztrófavédelmi
Oktatási Központ is egy-egy Iveco Magirus DLK 37 Vario CS
típusú magasból mentő járművet vehetett át, Kecskemét pedig
egy Tadano Faun BKF 40-4L típusú 40 tonna teherbírású
tűzoltó autódaruval lett gazdagabb.
A beszédet követően a miniszter és a katasztrófavédelmi főigazgató átadta
az új eszközöket átvevő tűzoltóságok és önkormányzatok képviselőinek a
járművek indítókulcsait és az emléklapokat.
Foto: Novideo
|
|