2010. július 21.
Felgyorsítják az uniós források kifizetését az árvízkárosult településeken
Felgyorsítja a kormány az európai uniós források kifizetését az árvízzel sújtott településeken; összesen több mint 10 milliárd forintnyi pályázati pénz érkezhet meg korábban az érintett településekre.

Az önkormányzatoknak a pályázatoknál elegendő lesz öt százalékos önerőt biztosítaniuk. Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a kormány keddi ülésén Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter beszámolt arról: 4,46 milliárd forintos előrehozott támogatás érkezhet az árvízzel sújtott a településekre azzal, hogy a felgyorsították a szerződéskötést az árvízvédelmi fejlesztésekkel kapcsolatos pályázatokat benyújtó önkormányzatokkal. Kiemelte: a pályázatok az Észak-magyarországi Operatív Program keretében zajlanak.

E mellett az állami árvízvédelmi fejlesztésekre kiírt, már folyamatban lévő pályázatok felgyorsítása is folyik, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságon keresztül finanszírozandó három nagy projekt esetében, ez további 6 milliárd forintos fejlesztési forrást gyorsabb kifizetését jelenti - emelte ki.

A kormány arról is intézkedett - fűzte hozzá a szóvivő -, hogy a le nem zárt pályázatok határidejét kitolja; a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek pedig úgy kell kiírnia a pályázatokat, hogy abba bevonja a katasztrófavédelmet. Nagy Anna bejelentette azt is, hogy a kormány döntése értelmében az árvízi helyreállításokkal kapcsolatos pályázatoknál állam 95 százalékos támogatási arányt biztosít, az önkormányzatoknak elegendő lesz az 5 százalékos önerőt biztosítaniuk.

A kabinet elrendelte azt is, hogy az árvízi vészhelyzettel kapcsolatos források felhasználásakor a munkanélkülieket foglalkoztassák minél nagyobb számban.


(Forrás: MTI)



AKTUALITÁSOK
BELÜGYMINISZTÉRIUM
www.eu2011.hu
www.onkentesseg2011.hu
vorosiszap.bm.hu
magyarorszag.hu
www.onkormanyzat.mti.hu
KÖZPÉNZEKBŐL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK
Közadatkereső
eMagyarország
EU Vonal
Álláshelyek a közigazgatásban
Közbeszerzési költségvetést készítő programok