2010. július 29.
Hatala József országos rendőrfőkapitány elődje ígéretét a jogfolytonosság jegyében magára nézve is kötelezőnek elfogadva, kivizsgáltatja, miért siklott félre 2002 nyarán a nyolc emberéletet követelő móri bankrablás nyomozása - ismerteti a Népszabadság.
Az ORFK élén történt változás ellenére, a 2002.május 9-én Móron nyolc emberéletet követelő rablógyilkosság ügyében folyó perek jogerős befejezése után a rendőrség lefolytatja azt a belső vizsgálatot, amelytől arra a kérdésre várják a választ: milyen okok, körülmények, tévedések okozták, hogy a rendőrség először két, mint azóta bebizonyosodott, az adott ügyben ártatlan embert, Kaiser Edét és Hajdú Lászlót gyanúsította meg a bűncselekmény elkövetésével. Korábban Bencze József országos rendőrfőkapitány ígérte meg, hogy a rendőrség tisztázni fogja, miért kapott gellert a móri nyomozás 2002-ben.
Hatala József, az új országos rendőrfőkapitány a Népszabadság kérdésére azt mondta: a jogfolytonosság jegyében magára nézve kötelezőnek tartja Bencze ígéretét, ezért a móri perek lezárása után belső vizsgálat lesz.
Korábban Kovács Tamás legfőbb ügyész is azt mondta a Népszabadságnak: kivizsgáltatja, mi történt. A Fővárosi Főügyészség egy illetékese szerint „rendszerhiba történt”: a korábban, más ügyekben egymás hibáit, tévedéseit nagy biztonsággal korrigáló hatóságok most egymás hibáira ráesősítettek.
(Forrás: nol.hu)