2008. január 29.
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter 2008. 01. 29-én ismertette a sajtó képviselőivel az elsőként hazánkban elérhető uniós visszatérítendő támogatásokat és bemutatta az Új Magyarország Mikrohitelt felvevő első vállalkozókat.
Pár nap alatt pénzhez jutottak azok a mikrovállalkozók, akik Új Magyarország Mikrohitelt vettek fel.
Legalább 50-60 ezer hazai mikrovállalkozásnak ad esélyt az a hitelkonstrukció, amely az ún. Jeremie program keretében, az Európai Unió támogatásának köszönhetően rendkívül kedvező feltételekkel, 6,5 százalékos kamattal, kezelési költség nélkül, akár 5 éves futamidő és 2 éves türelmi idő mellett kínál finanszírozási lehetőséget a legfeljebb 200 millió forint éves nettó árbevételt jegyző cégeknek. A termék ma már elérhető az MVA és a legjelentősebb kisvállalkozói érdekképviseletek alakította konzorciumon keresztül, és a hálózat folyamatosan bővülni fog.
Az EU-hoz frissen csatlakozott 12 ország közül elsőként hazánkban került piacra ez az EU által finanszírozott, visszatérítendő támogatást nyújtó hitelkonstrukció. Az Új Magyarország Vállalkozói Program 2013-ig 83 milliárd forintot költhet el erre a célra.
Az Új Magyarország Mikrohitelt egymással versengő közvetítő szervezetek juttatják el a vállalkozásokhoz. Elsőként a MiFiN – Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt. - kapcsolódott be a programba. A társaság a mikrohitelezés területén nagy múltú és elismert Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA), a kisvállalkozói érdekképviseletek (IPOSZ, OKISZ, KISOSZ, ÁFEOSZ), valamint helyi vállalkozásfejlesztési alapítványok (HVK-k) összefogásával jött létre. Vezetői azt ígérik, hogy a hitelszerződéshez szükséges papírok hiánytalan benyújtása esetén 24 órán belül átutalják az igényelt összeget. A MIFIN közvetítésével ma már minden megyeszékhelyen elérhető az Új Magyarország Mikrohitel. A program meghirdetése óta eltelt két hétben több százan érdeklődtek a MiFiN-nél, és az első szerződések már meg is köttettek.
Hamarosan újabb közvetítő szervezetek kapcsolódnak be az Új Magyarország Mikrohitel értékesítésébe, ezzel a verseny révén tovább javulhatnak a feltételek.
(Forrás: NFÜ)
A 2008. 01. 29-i sajtótájékoztatón Bajnai Gordon bejelentette: a Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató (MiFiN) Zrt. 2008. 01. 28-án folyósította az első mikrohitelt az Új Magyarország Mikrohitel Programban, és további három vállalkozónak intézik az kifizetést.
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország elsőként indította el az Európai Unió tagállamai közül a kisvállalkozásokat finanszírozó hitelkonstrukciót a 2007-2013. évi periódusban. Hozzátette: az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 83 milliárd forintot különítettek el mikrohitelezésre. A visszatérítendő támogatásként működő forrás újra kihelyezhető lesz, így akár 70 év múlva is lehet majd ebből a keretből finanszírozni.
Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy számításaink szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásaiból finanszírozott mikrohitel több tízezer kisvállalkozáshoz juthat el. Utalt arra, hogy a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) illetve az országos kisvállalkozói érdekképviseletek együttműködésében létrejött MiFiN Zrt. országos lefedettséggel rendelkezik, így a gyors és kedvező hitelhez az ország bármely részén hozzá lehet jutni.
A miniszter elmondta, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásaiból, a visszatérítendő támogatás keretében néhány héten belül elindul a hitelgarancia konstrukció, illetve még az idén létrehozzák a kockázati tőkealapokat.
A sajtótájékoztatón Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára elmondta, hogy Magyarországon 1999-ben 460 milliárd forintot tett ki a kisvállalkozásoknak folyósított banki hitelállomány, 2007-ben ez az összeg 4.300 milliárd forint volt. A hitelállomány növekedése ellenére is a magyar kis- és középvállalkozásoknak mindössze 25 százaléka jut banki forrásból hitelhez, míg az EU-15-ök átlagában ez a mutató 70 százalék. A GKM másfél évvel ezelőtt kidolgozta a kis- és középvállalkozások pénzügyi forráshoz jutásának támogatását, amelynek részét képezik az uniós források igénybevételével működő konstrukciók. Egyed Géza hangsúlyozta: nem szeretnék zavarni a piaci folyamatokat, ezért a mikrohitelt elsősorban azoknak szánják, akik nem kapnak banki hitelt, illetve nem rendelkeznek banki hitelállománnyal. A GKM szakállamtitkára a világban tapasztalható jelzáloghitel válsággal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy Magyarország kevésbé lesz kitéve ennek a hatásnak, bár a magyar bankok forráshoz jutása drágulhat, ugyanakkor felértékelődik a betétgyűjtés.
Csuhaj V. Imre, a MVA és a MiFiN Zrt. elnöke hangsúlyozta, hogy az MVA 18 éve végez mikrohitelezést. Abban bíznak, hogy együttműködő partnereikkel sikerre viszik az Új Magyarország Mikrohitel Programot is.
Antalffy Gábor, az KISOSZ-t, az IPOSZ-t, az ÁFEOSZ-t és az OKISZ-t tömörítő Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (KÉSZ) soros elnöke kiemelte: a magyar mikro- és kisvállalkozásoknak szükségük van erre a forrásra, hálózataikon keresztül minél több vállalkozás számára juttatják el ezeket a forrásokat.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. további pénzügyi közvetítőkkel, bankokkal tárgyal a mikrohitelezésről. A MiFiN-nel elsőként kötöttek szerződést mikrohitelezésre, és már aláírták a Hajdú-Bihar megyei Vállalkozásfejlesztési Központtal is a megállapodást.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a MiFiN Zrt. minimum 500 ezer illetve maximum 6 millió forint között nyújt mikrohitelt 6,5 százalékos kamattal 1-5 év futamidőre, maximum 24 hónap türelmi idővel a feltételeknek megfelelő kisvállalkozásoknak. Az elbírálás és a folyósítás rövid időt, akár néhány napot vesz igénybe.
A sajtótájékoztatón Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az Új Magyarország Mikrohitel Programban mikrohitelhez jutó első négy vállalkozónak oklevelet adott át.
(Forrás: MTI)