Eltemették a halálra gázolt rendőrt
2010. július 29.
Végső nyugalomra helyezték a halálra gázolt Radovic Dusán rendőr főhadnagyot Ózdon. A rendőrt - aki a XIV. kerületi, zuglói rendőrkapitányságon teljesített szolgálatot - múlt pénteken gázolta halálra egy férfi egy autós üldözés után Budapesten.
A móri mészárlás nyomozásának kivizsgálása
2010. július 29.
Hatala József országos rendőrfőkapitány elődje ígéretét a jogfolytonosság jegyében magára nézve is kötelezőnek elfogadva, kivizsgáltatja, miért siklott félre 2002 nyarán a nyolc emberéletet követelő móri bankrablás nyomozása.
Gyökeres változások várhatóak a katasztrófavédelmi rendszerben
2010. július 28.
Gyökeres változtatások bevezetésére készül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, aki a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szerdai állománygyűlésén azt mondta: az ehhez szükséges törvényalkotási folyamat elkezdődött.
Több roma rendőrre lenne szükség
2010. július 27.
A rendvédelmi munkát bemutató táboron keresztül igyekszik a Belügyminisztérium arra ösztönözni a roma fiatalokat, hogy minél többen jelentkezzenek rendőrnek vagy tűzoltónak - mondta Hatala József. Az országos rendőrfőkapitány szerint egy többkultúrájú testület jobban ki tudja szolgálni a lakosság igényeit.
A miniszter rendőrrel vitetné iskolába a renitenseket
2010. július 27.
Lehetővé kell tenni - mondta Pintér Sándor az ATV műsorában - aki nem megy be az iskolába, azt akár a helyi rendőr is bekisérhesse az intézménybe, mivel a településeken például ők tudják egy fiatalról, hogy iskoláskorú és ott lenne a helye.
Halálra gázoltak egy rendőrt
2010. július 24.
Vallomást tett éjszaka az a férfi, aki pénteken Budapesten, a Keleti pályaudvarnál halálra gázolta Radovics Dusán rendőr zászlóst, majd továbbhajtott. Péntek este gyertyás megemlékezést tartottak a zászlós tiszteletére a XIV. kerületi rendőrkapitányság előtt.
Újabb kormányzati segítség az árvízkárosultak
2010. július 23.
Kormánytisztviselők vesznek részt Borsodban, elsősorban Felsőzsolcán a helyi önkormányzatok munkájában; Pintér Sándor aláírta az Európai Szolidaritási Alaphoz benyújtandó pályázatot - hangzott el a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Döntés EU Önerő Alap támogatásokról
2010. július 23.
A belügyminiszter
döntést
hozott az önkormányzatok európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrásainak kiegészítéséről. Ez alkalommal 31 önkormányzat, illetve többcélú kistérségi társulás összesen 221 millió forint támogatásban részesült.
Vis maior károk helyreállításának támogatása
2010. július 23.
A belügyminiszter 2010. július 22-én 10 önkormányzat részére összesen 84 millió 350 forint kifizetéséről
döntött
egyes természeti károkból adódó védekezési kiadások megtérítése és önkormányzati tulajdonú építmények helyreállításának támogatása céljából.
Működésképtelen önkormányzatok támogatása
2010. július 23.
A Pintér Sándor belügyminiszter 2010. 07. 22-én
döntött
azoknak az önkormányzatoknak időközben érkezett igényeiről, amelyek működése más támogatási formában nem biztosítható. Ezúttal 334 önkormányzat összesen 486,8 millió forint támogatásban részesült.
Felgyorsítják az uniós források kifizetését az árvízkárosult településeken
2010. július 21.
A kormány döntése szerint több mint 10 milliárd forintnyi pályázati pénz érkezhet meg korábban az érintett településekre. Az önkormányzatoknak a pályázatoknál elegendő lesz öt százalékos önerőt biztosítaniuk - hangzott el a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Létszámcsökkentési döntések költségvetési támogatása
2010. június 23.
A helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseikkel kapcsolatos költségvetési támogatása érdekében benyújtott igényeinek első ütemben történő
elbírálása megtörtént
. Összesen 43 pályázat 238 millió forintban részesült.
Az ÖKO program pályázati határidő-módosítása
2010. május 6.
Az önkormányzati miniszter a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztása szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelését támogató pályázati felhívás
(LFP-2009-LA-9)
jelentkezési határidejét 2010. 09. 30-ra módosította.
EU Önerő Alap támogatás - 2010
2010. március 1.
A 8/2010. (II. 26.) ÖM rendelet meghatározta az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrása kiegészítésének 2010. évi támogatási rendjét. A pályázat 2010. október 1-jéig nyújtható be.
Részletek...
Működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása - 2010
2010. február 10.
Az önkormányzati miniszter aláírta a működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatásával kapcsolatos döntés-előkészítési feladatokról szóló utasítást. A támogatási kérelem benyújtása év közben folyamatos.
Részletek...
Vis maior tartalék
2010. február 1.
A Kormány a 8/2010. (I. 28.) rendeletben meghatározta a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályait. A pályázatok folyamatosan nyújthatók be. A támogatás célja az egyes természeti károkból adódó védekezési kiadások megtérítése, az önkormányzati tulajdonú építményekben keletkezett károk helyreállítása.
Létszácsökkentési döntések támogatása
2010. január 21.
A 4/2010. (I. 21.) ÖM rendelet alapján a helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseikhez egyszeri költségvetési
támogatást igényelhetnek
. A pályázatok benyújtási határideje: folyamatos.
Címoldal
Impresszum
Adatvédelem
Kapcsolatfelvétel
Szerzői jog
Moderálási elvek
Letöltés-segéd
Oldaltérkép
Technikai ajánlás
AKTUALITÁSOK
RSS
BELÜGYMINISZTÉRIUM
Alapértelmezett színséma
1051 Budapest, József Attila utca 2-4.,
Telefon: 06-1-441-1000, Telefax: 06-1-441-1437
Levélcím: 1903 Budapest, Pf.: 314
Belügyminisztérium
1051 Budapest,
József Attila utca 2-4.
Telefon: 06-1-441-1000
Telefax: 06-1-441-1437
Levélcím:
1903 Budapest, Pf.: 314
Nagy kontrasztú változat
BELÜGYMINISZTÉRIUM
Vezetők
Szervezet
Feladatkör
Vagyonnyilatkozatok
ÖNKORMÁNYZATOK
TERÜLETRENDEZÉS ÉS ÉPÍTÉSÜGY
ALKOTMÁNYVÉDELEM
RENDÉSZET
KÉPZÉS
NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK
CIVIL KAPCSOLATOK
ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG
RENDVÉDELMI SZERVEK VÉDELMI SZOLGÁLATA
BŰNÜGYI SZAKÉRTŐI ÉS KUTATÓ INTÉZET
RENDŐRTISZTI FŐISKOLA
ORSZÁGOS BŰNMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG
ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL
NEMZETBIZTONSÁGI SZAKSZOLGÁLAT
ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZERVEZET
BEVÁNDORLÁSI ÉS ÁLLAMPOLGÁRSÁGI HIVATAL
DUNA PALOTA ÉS KIADÓ
KERESŐ
Összetett keresés
KOMMUNIKÁCIÓ
Fórum
Központi e-mail
Ügyfélszolgálat
Sajtó és kommunikáció
HÍREK-TÁJÉKOZTATÓK
Hírek
Önkormányzati tájékoztatók
KÖZÉRDEKŰ ADATOK
Közzétett adatok
Egyedi adatigénylés
ÜVEGZSEB
PÁLYÁZATOK
JOGSZABÁLYOK
BM Jogalkotás
Jogalkotási program
Jogszabály - tervezetek
Kihirdetett jogszabályok
Hivatalos lapok
Magyar Közlöny
Belügyi Közlöny
Hatályos jogszabályok
BM ágazati jogszabályok
Állami jogszabályok
Önkormányzati rendeletek
A megszűnt
Önkormányzati Minisztérium
archív adatai
Turizmus
Sport
Iratkezelés felügyelete
Szakképzés
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Pályázatok
Jogszabály - tervezetek
Kihirdetett jogszabályok
Lakáscélú állami támogatások
Államigazgatási hivatalok